Tegye biztonságosabbá az otthonát, telepítsen riasztót!

A biztonság az élet minden területén fontos: az utcán, az autóban és természetesen otthon is. Ám nem csak a saját biztonságunkra kell ilyenkor gondolni, hanem az értékeinket is őriznünk kell az illetéktelenektől. Az autóriasztó ma már alapfelszereltségnek számít, a lakások nagy részében azonban még manapság sincs riasztó, pedig a betörők elriasztásához, illetve esetleges elfogásukhoz komoly segítséget jelent.

A riasztó több, különálló egységből tevődik össze, amelyek beépítve alkotják az egészet. Az érzékelők – amik lehetnek infravörös-, vagyis hőérzékelők, illetve a mozgásra aktiválódó érzékelők a legelterjedtebbek – észlelik a behatolót, a tulajdonképpeni riasztó, vagyis a kültéri egység hanggal és fénnyel jelez, és szükség van egy központi egységre is, amivel az egészet szabályozni lehet. Ez utóbbinak azonban számos egyéb funkciója is lehet attól függően, hogy mennyire fejlett, modern berendezésről van szó.

Vegyük először az alap riasztó vezérlőberendezést, vagyis a lehető legegyszerűbbet. Ez meghatározott mennyiségű, ám többnyire nem túl sok zónát képes kezelni, beállítható rajta, hogy milyen kódot fogadjon el helyesként, ebből akár többfélét is, és körülbelül ennyi a tudása, ám már ez is elegendő ahhoz, hogy egy ház, vagy lakás biztonsága szintekkel feljebb léphessen. Egy komolyabb vezérlő azonban ennél lényegesen többre is képes lehet, de ez esetben csak néhány példát említenénk meg: a zónák számának bővíthetősége, vezeték nélküli kiegészítő eszközök vezérlése, események rögzítése és tárolása a belső memóriában, sőt, akár az okostelefonos applikáción keresztüli vezérlés is megoldható. Attól függően, hogy mekkora keretet szánunk az otthonunk biztonságára, a határ a csillagos ég lehet mind tudásszintben, mind hatékonyságban.

Amennyiben szeretné az otthonát is biztonságban tudni, szereltessen fel riasztót mielőbb! Kínálatunkban számos vezérlőberendezés közül válogathat, sőt, további biztonságtechnikai felszereléseket is beszerezhet tőlünk. Tekintse meg a lehetőségeket, válasszon, majd rendelés, vagy kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

telemontazs.hu